XI. A "hosszú" XIX. század

Az ipari társadalom

E század a polgárság nagy korszaka volt, melyet a francia forradalom alapozott meg, s az ipari forradalom tartósított. A mezőgazdaság, a kereskedelem, az adminisztráció, de különösen az ipar teljes átalakulásáról beszélhetünk. Mindez az életforma megváltozásával is együtt járt. Ez a szédítő fejlődés a korábbi hagyományos társadalom szétforgácsolódásához vezetett. E folyamatban, ha fokozatokon át is, országonként eltérő időben és mélységben, de megkezdődött a feudális tulajdon, a középkori céhek és testületek felszámolása, a szabad kereskedelem, a hitelélet kiépítése. Új gondolatként jelentkezett a nacionalizmus. A francia forradalom megteremtette a nemzet modern fogalmát. Ezek szerint a nemzet az egy anyanyelvet beszélő, az egy hazában született embereket jelenti társadalmi és vagyonkülönbségre való tekintet nélkül. E gondolat szorosan összeforrt a liberalizmus alkotmány fogalmával, a parlamentarizmussal, a népképviselettel. Mindezek során polgári nemzetállamok egész sora jött létre.

A század a tudományos és a kulturális haladás nagy időszaka is volt. A fenti változások, az ismeretanyag kibővülése újabb és újabb kihívásokat intézett az oktatás-nevelés minden szintjéhez. A válaszadás sokszor késett, többször el is maradt. Mindez fokozódó feszültséget okozott. Az iskola mind kevésbé tudta tartani az ütemet az ismeretek bővülésével. Így a század végén egyértelművé vált, hogy alapos reformra szorul az iskola egésze.

A gépi nagyipar bizonyos fokú, ha nem is túl magas iskolázottsági szintet követelt. A nagy vasútépítések, folyamszabályozások, mocsárlecsapolások tervezése, irányítása, a mezőgazdasági termelés műszaki, agrotechnikai és kémiai ismereteket követeltek. Ezek oktatására külön szakintézményeket kellett létrehozni.

E változások nélkülözhetetlenné tették a modern tömegoktatás kialakítását. Ennek első feladata az analfabétizmus felszámolására szorítkozott. Ez nem volt kis feladat, hiszen Európa lakosságának közel 2/3-a nem tudott írni-olvasni a XIX. század elején, s a század végén is csak a leggazdagabb és legfejlettebb államok (Anglia, Hollandia, Svájc, Németország) tudták felszámolni az analfabétizmust, általánossá téve az alapfokú képzést. A század második felében a hallatlan iramú fejlődés a tömegek életszínvonalának és műveltségi szintjének általános növekedéséhez vezetett.

Mindezeket a változásokat a század első felének politikai mozgalmai (pl. Angliában a chartisták, Németországban a "Sturm und Drang", Magyarországon a "Reformkor" ellenzéki politikusai), s forradalmai (1830 Párizsa, 1848/49 Európája) erősítették.

            Ennek a gyors fejlődésnek azonban számtalan árnyoldala is jelentkezett. Egyre gyakrabban kellett a hatóságoknak aktívan fellépniük a gyorsan növekvő városokban - ahol nyomasztó problémák alakultak ki a népegészségügy és a közrend területén. Milliók éltek és dolgoztak emberhez méltatlan körülmények között. Valóság volt az akkori munkások rettenetes egészségi állapota, a lakhatás és a táplálkozás elviselhetetlensége, az óriási munkanélküliség, amely éhséggel kínozta, és nyomorba kergette a családokat.

            A XIX. század 2. felére Nyugat- Európában és az USA-ban szédítő fejlődést értek el. A század 60-as éveire Nyugat Európa fejlettségi szintje közel másfélszerese volt az európai átlagnak, az Osztrák Magyar Monarchiáé utóbbitól 7%-kal maradt el, míg ezen belül Magyarország ennek 3/4-ét érte el. Kelet Európa viszont az átlagnak csak a felén állt, s az angliai szintnek csak az 1/3-át produkálta.

Az ezt követő fél évszázadban a német, osztrák és cseh területek felzárkóztak a legfejlettebbek szintjére. Ugyanakkor Magyarországon és Oroszországban is megindult a gazdaság modern szerkezeti átalakulása, lépést tartva az európai növekedés átlagával.

A gazdaság nagyarányú modernizációja azonban jóval gyorsabban zajlott, mint a társadalmi-politikai struktúráé. Mindez korábban nem ismert társadalmi és politikai feszültségek forrásává vált, melyek feloldása részben az államok szociális politikájának lett a feladata.

A család

Az ipari munkások igyekezték korlátozni gyermekeik számát, melyet az indokolt, hogy a munkásfeleségek férjeik alacsony bére miatt dolgozni kényszerültek. Ezzel nehéz volt összeegyeztetni a sok gyermek felnevelését.

A kialakuló új munkakörülmények a középrétegek és a munkások körében kialakították a háziasságot, amely a romantikus szerelem és a gyerekekkel való törődés mellett a modern család legfontosabb ismertető jegyét alkotta.

Megváltozott a gyermek életének ciklusa. Míg a preindusztriális társadalomban a gyermekek a kamaszkor és a házasság közötti időszakban többnyire más háztartásokban éltek, addig ekkor már a szülői házban maradtak. Ezt az életszakaszt a XIX. század végén "serdülőkorként" különböztették meg. A serdülő, mint életcsoport a gyermek és a felnőtt között áll és saját ismertetőjegyekkel rendelkezik. A XIX. században létrejött ifjúsági csoportok és mozgalmak, pl. Németországban a Wandervögel (Vándormadarak) és tornaegyletek, a serdülők jellemző tulajdonságait akarták fejleszteni.

A XIX. század folyamán a családot már nemcsak egy együttélési formának, hanem a társadalom alapjának tartották. A nőt anyaként és házastársként kultusz tárgyává tették. A családért és az erkölcsökért való aggódás valóságos keresztes hadjáratot indított a prostitúció ellen. Ennek, és más akcióknak a hátterében gyakran az a gondolat állt, hogy az aszociális magatartásúakat meg kell nevelni, s így képesek lesznek a középosztály értékeinek megfelelő normák szerint élni és dolgozni. Ehhez kapcsolódott, hogy a biológusok és a pszichológusok kutatni és elemezni kezdték a deviancia különböző formáit.

Új volt, hogy a házasságon kívüli szexuális viselkedés minden formáját betegségnek tekintették, melyet megfelelő módon gyógyítani kell. A civilizációs offenzívára és a "deviáns" viselkedés tudományos megalapozására akkor került sor, amikor a modern család a polgárságon kívüli csoportok körében is teret nyert. Az 1880-as éveket követően az erkölcsrendészeti szabályok szigorításával a kormányzatok is támogatták a családot és a házasságot. Így az ipari társadalom sarokkövévé vált a család. Ugyanakkor a házasság először éppen a XIX.-XX. század fordulóján veszített először jelentőségéből. Ekkor indult az első női emancipációs hullám. A férjezett nők nagyobb hányadban vettek részt a háztartáson kívüli munkában és nagyobb lett szexuális szabadságuk is. Ennek következtében megváltozott a házassághoz és az anyasághoz való viszonyuk. Az újonnan kialakult házassági minta szerint a gyermekek kevéssel egymás után születtek meg és az asszony később munkát keresett magának. De előfordult, - mivel nem kívánták -, hogy az első években nem született gyermek. Ez a születésszabályozási minta teljesen új volt az európai történelemben. Ugyanakkor gyakrabban születtek gyermekek házasságon kívül is. Ezt is úgy lehet tekinteni, mint a nők emancipációjának és személyiségük kibontakozásának kifejeződését. A korábbi házasság eszményét a két felnőtt közötti kapcsolat individualizálódása váltotta fel. Enyhültek a válás feltételei is.

A népesség növekedése felgyorsult a XIX. században. Ez mindenekelőtt az exogén - (az első hónap és az első életév közötti halálozás) - csecsemőhalandóság csökkenésével magyarázható. Ezt a növekedést segítették elő többek között a különböző higiéniai intézkedések, valamint a jobb orvosi ellátás. A halálozási arányszámok, akárcsak a születésiek, a legtöbb országban az 1880-as évektől gyorsuló ütemben csökkentek. A jobb táplálkozásnak, s a himlő elleni megelőző oltás bevezetésének köszönhetően kevesebb emésztőszervi megbetegedés fordult elő.          

A XVIII - XIX. században a halálozási mintában a súly a csecsemőkről az idősebbekre helyeződött át. Bár a XIX. században új emésztőszervi megbetegedések jelentek meg (tífusz, kolera), de ezek szinte teljesen eltűntek, amikor a városokban kiépült a vezetékes vízellátás, a csatornahálózat és a megfelelő köztisztasági szolgálat, valamint javultak az egészségügyi szolgáltatások. A tisztaság terjedése, pl. a ruházat mosása és tisztítása, szintén a halálozási arányszám leszorításának irányában hatott