Magyarország

Magyarországon a reformkor időszakában, a nagyobb városokban kegyúri és polgári adományokból kisebb-nagyobb alapítványokat hoztak létre, melyek megteremtették az anyagi alapját a későbbi árvaházak megalakulásának. Így pl. Szegeden 1841-ben hoztak létre árvaházi alapot, melyből 197 koldust - köztük 15 lelencet és 25 kolduló kiskorút - részesítettek segélyben még ugyanabban az évben.

Pesten a bábák, akik azzal voltak megbízva, hogy megfelelő pénz ellenében dajkaságba adják a lelenceket, sok esetben pénzért árusították őket. A város ugyanis rendszeres díjat - ha keveset is - fizetett a szoptatásért. Sokan ugyan vállalták a csecsemőt, ám nem szoptatták, csak a pénzt vették fel érte. Ezért a Helytartótanács 1845-ben figyelmeztette a várost, hogy akadályozza meg ezt. Ezért a bábáktól az általuk világra segített újszülöttek adatait, illetve azok bejelentését követelték meg. Ugyanakkor csecsemő eltemetésekor megkövetelték a halottkém írásbeli engedélyét. 1850-ben a Pesten kitett gyermekeket a fővárosban szegény családoknál, megfelelő fizetés mellett helyezték el. Két évvel később a Pesti Első Bölcsőde Egylet a szegény, házon kívül dolgozó szülők 4 év alatti gyermekeinek gondozását vállalta két bölcsőházában.

Az 1810 -1820-as évektől kezdődött Magyarországon az egészségügyi ellátás kiterjesztése a szülő nőkre, a csecsemőkre és a kisgyermekekre. 1820-ban nyitottak Budán szülészeti osztályt vagyontalan terhes nőknek és házasságon kívül szülő nőknek. Pesten a Rókus Kórházban ilyen ellátás már 1815-től folyt. 1839-ben alapították a Pesti Szegény Gyermekkórház-egyletet, a később Stefániának nevezett józsefvárosi kórházat a rászorulók számára.