Az állam szerepvállalása a szociális területen

1867, a kiegyezés után nagyrészt eltűntek a gátak a polgári fejlődés elől. Ez az emberi energiák olyan felszabadulását eredményezte, mely a gazdaság és a tudomány területén óriási tenni akarást és fejlődést hozott. A meginduló iparosodás, urbanizáció, a társadalmi mobilizáció új szociális szükségleteket hozott létre. Már 1867-ben megjelent egy belügyminiszteri rendelet, mely utasította a törvényhatóságokat, hogy juttassák keresethez a munkaképeseket, s tartsák el munkaképtelen szegényeiket, egyúttal tiltva meg a koldulást. A széles társadalmi rétegeket érintő szegénység, a létbizonytalanság, a házasságon kívül születettek jogi "alsóbbrendűsége" a gyermekeken csapódott le, a társadalom perifériájára, gyermeknyomorba sodorva sokakat.          

Árvaügy

Báró Eötvös József kultuszminiszter Molnár Aladár(1839-1881) miniszteri osztálytanácsost küldte Bernbe, hogy ott tanulmányozza a Pestalozzi-Wehrli( Johann Jakob Wehrli – 1790-1855) féle árvaházak nevelői tapasztalatát. Ezt követően Magyarországra érkezett volt Pestalozzi tanítvány, Weber Eduárd segítségével szervezték meg Balatonfüreden az első Pestalozzi nevelési elvei alapján működő szeretetházat. Magyarországon így két típusú szeretetház működött. Az egyik a Pestalozzi féle - családokba csoportosuló, a gyermek fejét, szívét és kezét művelő - a másik a dolgoztató menhelyek, vagy lelencházak.

A fejlődést jelzi, hogy már 1868-ban megalakult a Lelencügyi Társulat, abban az évben, melyben a XXXVIII. tc-kel elrendelték a 6-15 évesek tankötelezettségét, rászorítva a szülőket és gyámokat, hogy gyermekeiket, illetve gyámoltjaikat - ha nevelésükről a háznál vagy magántanintézetben nem gondoskodtak - iskolába járassák. 1870-ben alapították id. Károlyi Istvánné és Károlyi Kornis Clarissa kezdeményezésére a Budapesti (később: Országos) Első Gyermekmenedékhely Egyesületet. Meghalt, beteg, vagy börtönben levő szülők gyermekeit gondozták 5-6 éves korukig. Emellett kitett gyermekeket mentettek, s szegény családokat segélyeztek. A csecsemőket megbízható, főleg vidéki dajkáknál helyezték el, akiket külön bizottságok felügyeltek. Az 1-6 éves gyermekeket részint a fővárosi központi intézetben, részint vidéki fióktelepeiken ( Fót, Szegvár, Rétság, Üllő, Lajosmizse, Paks stb.) neveltették. Ezt követően az 1870-es évek közepe és az 1890-es évek között árvaházak egész sora alakult (Pécs, Radvány, Munkács, Szombathely, Temesvár, Sepsiszentgyörgy, Eperjes, Esztergom, Nagyszombat, Budapest, Eperjes, Zólyomlipcse, Rozsnyó stb.), majdnem kivétel nélkül magánosok adományaiból. 1875-ben alapították a kolozsvári, a kézdivásárhelyi leányárvaházakat, és a zólyom-lipcsei várban a Gizella munkásárvaházat. Az egyesület a törvénytelen gyermekek megmentése érdekében 1883-ben Budapesten bevezette az ún. forgóládás módszert. IX. kerületi intézetüknek alagsorában redőnnyel lezárt ablak mögötti asztalon egy kosár várta a feleslegessé vált csecsemőket, ahová éjfél és hajnali 3 óra között csengetés után lehetett, megnevezés nélkül lehetett beadni őket. 1876-ban alakult meg a Fővárosi (később Klotild) Szeretetház Egyesület. A családias közösségekben apa - és anya felügyelete alatt 12-15 fős csoportokban nevelték a különböző korú gyermekeket elemi népiskolai, és kézműipari oktatásban is részesítve őket.

E karitászban az 1885-ben alakult "Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesület" járt az élen. 1897-ben már 87 telepük volt, ahol "tápanyák" nevelték a gyermekeket. 1874-ben már működött a selmecbányai gyermekbarátok egylete, mely 1887-ben alakult országos egyesületté. Ebédet és segélyt adott a rászorulóknak. Az országos mozgalom keretében hozták létre az első javítóintézeteket is, melyek növendékei szintén árva és elhagyott gyermekek voltak. Szegeden 1886-ban  kezdte meg működését a Szegény Beteg Gyermek Egyesület. A fővárosban 1887-ben alakult meg a Gyermekbarát Egyesület, mely iskolai napokon ebédet biztosított a rászoruló tanulóknak a felállított népkonyhákon.

Törvények egész sora foglalkozott valamilyen formában a felnövekvő generáció védelmével.

Ipartörvény

Az 1872:VIII. tc.,az ipartörvény tanoncvédelemmel foglalkozó szakaszai előírták, hogy a 12. életév alatti gyermekek - iparhatósági engedély kivételével - tanoncnak nem voltak felvehetők. Ugyanakkor a 14 év alatti tanoncok napi 10, a14 év felettiek napi 12 órai munkánál többre nem voltak kötelezhetőek, az iskolában töltött időt is beleszámítva. Bizonyos iparágak kivételével éjjeli munkára (este 9- reggel 5 óra) 16 év alatti tanoncok általában nem voltak alkalmazhatók.

Az újabb ipartörvény az 1884: XVII.tc. már a gyári gyermekmunkát is szabályozta. E szerint 10 év alatti gyermekek egyáltalán nem, a 10-12 év közöttiek is csak az iparhatóság engedélyével voltak alkalmazhatóak a gyárakban, ha munkájuk mellett iskolába is tudtak járni. A 12-14 évesek napi 8, a 14-16 évesek pedig napi 10 órát dolgozhattak. Éjjeli munkára 16 év alattiakat nem lehetett kötelezni. A törvény tiltása ellenére a gyermekmunka az őstermelésben (mezőgazdaság), a kisiparban, valamint házicselédként elterjedt maradt.

Közegészségügyi törvény

A közegészségügy területén is sor került a gyermekek védelmét is szolgáló törvénykezésre. Az 1876: XIV.tc. kimondta, hogy a gyermekek egészségi állapotát a hatóságoknak joguk és kötelességük ellenőrizni. A népiskolák, a nyilvános és magánintézmények, valamint az óvodák közegészségügyi tekintetben a törvényhatóságok felügyelete alá tartoztak. A törvény 10 forintig terjedő bírságot helyezett kilátásba azoknak, akik az ápolásukra, gondozásukra bízott 7 éven aluli gyermeket betegség esetén nem vitték sürgősen orvoshoz. A törvény értelmében a községeknek kellett gondoskodniuk lelenceinek és a dajkaságba adott gyermekeknek a gondozásáról, eltartásáról és gyógyíttatásáról.

E törvény alapján 1879-ben a Budapesti Kir. Orvosegyesület bizottságot küldött ki a nevelésre kiadott fővárosi gyermekek sorsának felderítésére, melyben a törvénytelen szülöttek tragikus állapotáról, a hatósági őrködés hiányáról számoltak be. Egyfajta üzlet alakult ki ugyanis, a gyermekén túladni igyekvők és egyes közvetítő cégek között.

Az 1876. évi közegészségügyi törvényt az 1908:XXXVIII. tc. módosította. Ebben a települések körorvosainak felügyelete alá helyezték a dajkaságba adott és az állami menhelyek által kihelyezett gyermekek ápolását. A nagyarányú csecsemőhalandóság visszaszorítását szolgálta, hogy a helyi hatóságoknak szakképzett bábát kellett alkalmazniuk. Ennek eredményeként Magyarországon az 1910-es években 12 helyen folyt bábaképzés. Ide 20-40 év közötti jó erkölcsű, egészséges, írni-olvasni tudó nők jelentkezhettek. Az okleveles bábák önállóan vezethették le a normális lefolyású szüléseket, gondozhatták az újszülötteket, s a gyermekágyas anyákat.

A szegény nők terhesség, szülés, gyermekágy és szoptatás alatti támogatására hozták létre 1908-ban az Országos Anya-és Csecsemővédő Egyesületet. Szintén egészségügyi célokat szolgált az 1910-ben alapított Zsófia Országos Gyermekszanatórium Egyesület a szegény sorsú gyermekek szanatóriumi kezelésének biztosítására.

Családjog

1868-ban a LIII.tc.-ben - mely a keresztény vallásfelekezetek viszonosságáról szólt - mondták ki, hogy a vegyes házasságból származó fiúknak az apa, a lányoknak pedig az anya vallását kell követniük. Szintén ebben az évben született az LIV.tc. a polgári törvénykezési rendtartásról. Kimondták, hogy a származás törvényességét a korábbiakkal szemben nem az egyházi bíróságok, hanem a városi, illetve a megyei és kerületi törvényszékek állapíthatják meg. Az 1894:XXXII.tc. ismét a gyermek vallását szabályozta, s eszerint a vegyes házasságra lépők a házasságkötést megelőzően megegyezhettek a kir. közjegyző, kir. járásbíró, polgármester, vagy főszolgabíró előtt, hogy  gyermekeik valamennyien melyik szülő vallását kövessék.

Az 1870-es években került sor a gyámsági és gondnoksági ügyek rendezésére is. Az 1877: XX. tc. szerint a kiskorúak a teljes nagykorúság betöltéséig (a betöltött 24. életév) atyai hatalom, illetve gyámság alatt álltak. Az apa volt kiskorú gyermekeinek törvényes képviselője. Vagyonukat rendszerint számadás terhe nélkül kezelhette, számukra gyámot nevezhetett meg, illetve az arra nem megfelelőket kizárhatta. Ha azonban az apa elhanyagolta a gyermekei tartását és nevelését, vagy erkölcseiket, testi épségüket, s vagyonukat veszélyeztette, az atyai hatalmat a gyámhatóság megszüntethette. A törvény széles hatáskört biztosított a gyámhatóságnak. Ennek megfelelően az árvaszék gyakorolta a gyámoltak és gondnokoltak személyi és vagyoni természetű magánjogi ügyeiben a felügyeleti és jóváhagyási jogkört, a gyámpénztárakban pedig őrizte és kezelte értékeiket. Közvetlen gyermekvédelmi feladatokat is ellátott (elhagyottá nyilvánítás, elbocsátás, pályaválasztás, tartási költségek érvényesítése stb.).

A köztisztviselői családok számára nyújtott segítséget az 1912: XXXV. tc., mely számukra családi pótlékot állapított meg a különböző alkalmazotti kategóriáknak, illetve a gyermekszámnak megfelelően.

Az I. világháborús nehézségek ellensúlyozására a belügyminiszter 72 078-XII/1916.sz. körrendeletében a munkába járó anyák 1 éven felüli gyermekeinek ellátására napközi otthonok felállítására hívta fel a törvényhatóságokat. Ezáltal próbált az állam gondoskodni a szegény sorsú családokon. A napközikben a gyermekek életkorának megfelelően munka és játékfoglalkozásokat tartottak, napi háromszori étkezésről gondoskodtak. Emellett heti egy alkalommal fürdetés is szerepelt a napközikben. Mindezt állandó orvosi felügyelet egészítette ki.

Büntetőjog

Az 1878:V.tc. az ún. "Csemegi-kódex" a büntető törvénykönyv kizárta a 12 éven aluli gyermekek büntethetőségét. A 12-16 év közöttiek büntetését csak abban az esetben rendelte el, ha megfelelő belátással bírtak.

A törvény súlyos börtön-vagy fegyházbüntetést helyezett kilátásba a magzatelhajtó anyának, illetve az ebben közreműködő személynek. 5 évi börtönnel sújthatták a házasságon kívül született csecsemőjét megölő anyát. Szintén börtön járt a gyermekkitételéért, a gyermek más családba való csempészéséért, kicseréléséért, eltitkolásáért.

Ugyanakkor a törvény kötelezte az igazságügy-minisztert, hogy a züllésnek indult gyermekek, és fiatalkorúak számára létesítsen javítóintézetet. Az 1879:XL.tc.-ben az ún. kihágási törvény egyes rendelkezései büntették azokat a szülőket, gyámokat, akik 16 éven aluli gyermeküket csavarogni engedték. Az ilyen gyermekeket javítóintézetbe szállították, ahol egy évig kellett őket nevelni.

1908-ban került sor az 1878-as törvény módosítására. Az 1908:XXXVI.tc. a tételes jogtól eltérően új alapokra helyezte a gyermek- és fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezéseket. A korábbiaktól eltérően nem a megtorlást - mely csak nagyságrendjében és nem jellegében tért el a felnőttekétől - hanem az elkövető személyiségét, tettének okait és körülményeit vizsgálta.  A gyermek megmentése kapott primátust, s ezzel kiemelkedő szerep jutott a megfelelő nevelésnek. A törvény értelmében a 12. életévét be nem töltött gyermek ellen sem vád nem volt emelhető, sem bűnvádi eljárás nem volt indítható. Ezért ő csak megdorgálható, iskolai elzárással, illetve környezetéből való ideiglenes kiemeléssel gyermekmenhelyen való elhelyezéssel volt büntethető. A 12-18 évesek a bíró mérlegelése alapján a következő büntetéseket kaphatták: dorgálás, próbára bocsátás, javító nevelés, fogház- vagy államfogház büntetés.

A törvény alapján 1910-től működött a Fiatalkorúak Felügyelő Hatósága, mely a javítóintézeteket felügyelte, s a kihelyezetteket, valamint a próbára bocsátottakat ellenőrizte.

Az 1913:VII.tc. állította fel a fiatalkorúak bíróságát, minden olyan kir. törvényszéknél, amelyeknek büntető hatásköre volt. Ettől kezdve ez alá tartozott minden 15 éven aluli gyermek, valamint a 15-18 évesek, akik nem sajtóvétséget vagy halállal és fegyházbüntetéssel sújtható bűncselekményt követtek el.